HBWEB • HÍREK-BESZÁMOLÓK • HBWEB • HÍREK-BESZÁMOLÓK • HBWEB • HÍREK-BESZÁMOLÓK • HBWEB
www.pcnetsol.com
www.hbweb.hu
HBWEB CÍMLAP » 
HÍREK-BESZÁMOLÓK CÍMLAP » 
AKTUÁLIS CÍMLAP » 

Tisztelt Olvasóm, kedves Barátom!

2012. ÁPRILIS 30.
   Előrebocsájtom: ez az írás lehet, hogy nem fog egyeseknek tetszeni. Akik a szervezetlenség, a koncepciótlanság és a minél nagyobb cégszerű harácsolás miatt mostoha körülmények között mindennap áldozatos munkájukat becsülettel elvégeztek, őtőlük ezúton kérek elnézést a negatív kicsengésű cikkért.

   A mai nappal véget ér egy hét esztendős fejezet Budapest autóbuszközlekedésében. 2005. július 1-től a mai napig bezáróan vett részt alvállalkozóként a budapesti buszozásban a salgótarjáni székhelyű, Budapesten teljesen profilidegen nógrád megyei városi, helyközi és távolsági állami közszolgáltató, a Nógrád Volán. 
   Már eleve az a tény, hogy állami cég „dolgozik be” állami cégnek, arról árulkodik, hogy az akkor, 2004-2005-ben hatalmon lévő, felelős (?) döntéshozóknak fogalmuk sem volt arról, hogy az alvállalkozás intézménye miről is szól. Hisz ezt a rendszert épp arra találták fel, hogy a közfeladatot ellátó járműparkot és általában a személyzetét a magán szektor biztosítsa, így levéve az igen költséges eszköz-beruházás terhét az állami költségvetésről. Tudom, ilyenkor sokan felszisszennek, hogy mitől olcsóbb konstrukció ez. A válasz egyszerű: ha jól csinálják, olcsóbb. 
   Átgondolt, felépített struktúrára korrekt, tisztességes elszámolással, szigorú és rövidtávra szóló koncessziós szerződésekkel Európa rengeteg helyén találtak, találnak jól teljesítő magánvállalkozásokat, amelyek az előírt paraméterekkel teljesítik a szolgáltatást előírt műszaki állapotú járművekkel, töredékáron. Sajnos idehaza e tekintetben is megtalálták a dolgok rosszabb végét: állami cégek (Volánbusz, Nógrád Volán) ruház be állami cég alvállalkozásaként, illetve a BKV vezérkarával sűrűn, szövevényesen összefonódott magáncég (VT Transman) áll csatasorba őhozzá közel álló járműgyártó csapnivaló termékével. A Volánbusz esetében ne feledjük el, hogy amíg a BKV alá is dolgozott, közben saját szolgáltatásának krémjét kiszervezte saját haver-cégecskéinek. 
   Térjünk vissza a Nógrád Volán „sikersztorijára”! 2005. június 1-én kellett (volna) forgalomba állniuk új gyártású, akkor még ismeretlen, azóta sokszor megbukott üzembiztosságú és biztonságú Alfa Localo, Volvo alvázas, részben alacsonypadlós szóló autóbuszokkal az újpesti 120-as és 147-es vonalakon.
   Egy hónapot már alapból is késtek. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület 2005. májusában meg is látogatta az Alfabusz székesfehérvári járműgyárát (sufniját), ahol élőben döbbenhettünk rá, hogy a még félkész kocsik, a gyártási kultúra és az összeszerelés minősége is fényévnyire áll az akkor már csapból is folyó sikerpropagandától. 













   A szerződésben előírt 14 autóbusz (JUX 014-027) nem készült el időre, mint az várható is volt, egy hónapot csúsztak és négy még így is hiányzott. Ezért az akkor már és még nem a BKV tulajdonában álló, GJSz-es HLN-324 és 325-ös matuzsálemekkel pótolták a kieső kapacitást. Tartalékjárművük gyakorlatilag nem volt, az első napokat, heteket a sorozatos meghibásodások, menetkimaradások kísérték, tehát a nagy dirrel-dúrral beharangozott szolgáltatási színvonal-emelés épp visszájára sült el. 


   Lassacskán letisztult a dolog, a bejáratatlan, pontatlanul összeszerelt buszok is bekoptak és a hiányzó négy példány is elkészült. A sikertörténeten (értsd: teljes bukás) felbuzdulva az Alfabusz szárnyalni kezdett és ontotta magából a későbbiekben már halálos áldozatot és súlyos sérüléseket is követelő fércmunkáját (Localo) a vele összefonódott másik alvállalkozón, a VT Transmanon keresztül, termékét vadonatúj, alacsonypadlósként eladva. Ebből a „vadonatúj” szócska legalább helytálló volt. 
   És jött 2007. Lassan lenyugodtak a kedélyek, ideje volt egy kicsit újra felborzolni. Májusban a Nógrád Volán újabb szeletét kapta meg a budapesti tömegközlekedésnek, ezúttal a hosszú és igen szerteágazó utasforgalmú 30-as vonal felét kapta meg. E célból szintén 14 db vadonatúj Alfa Localot szerzett be, közvetlenül a gyárból (KTK 390...403). Idő közben fel-felbukkant az azóta dunaújvárosi illetőségű JPB-110 és a tartalékjármű, a KHZ-884.




   A Szabadság-híd felújításának és teljes lezárásának kezdetén a 47-49V villamospótló vonalat az első hónapokban a Nógrád Volán nyerte meg üzemeltetés céljából. Az Alfabusz ügyvezetője már ekkor megpróbálta Fővárosunkra méregdrágán rásózni – a magyar járműgyártás lánglelkű harcosaként – a Genf által levetett 7...10 éves Volvo 7700A és Säffle-Volvo 7500 B7LA-52 csuklós autóbuszait. Ezt az igen előnytelen üzletet sikerült megakadályoznia a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesületnek, de az Alfabusz megtalálta a kiskaput: alvállalkozón keresztül csempészte be rossz minőségű, sufnijában részben átalakított, levetett külföldi vackait. Ez az alvállalkozó is a Nógrád Volán volt. 
   Mint minden alfabuszos projekt esetén, itt is késtek a járművek, így a Säffle-k helyett átmenetileg, nagyjából egy hónapig a zavaros tulajdonú, Dunaújvárosban és Salgótarjánban szolgáló, használtan vásárolt, az Alfabusz által átjátszott Volvo 7700A-k álltak be. A volt athéni, jelenleg dunaújvárosi kocsik oldalukon sötétkék matricával közlekedtek a Fővárosban. Majd későősszel megérkeztek a Säffle-k, amelyek magas fogyasztással, nagy károsanyag-kibocsájtással és kis üzemkészséggel dolgoztak. Mindkét típus példányai csekély nyitható ablakfelülettel, általában rossz klímaberendezéssel közlekedtek, így utasként nézve is igen kellemetlen járművek voltak.














   Később a 20 gyors (2008.08.25-től 20E) vonalra kerültek és kényszerből 2010. tavaszáig húzták egyre erőtlenebbül az igát. A szakma rossz nyelve szerint a végén a sok-sok kötbér miatt már a Nógrád Volán fizetett a BKV-nak, hogy szolgáltathatott. A felszabadult csuklósok Salgótarjánban és környékén dübörögnek tovább.


   Nem mellékes, hogy autóbuszok némelyikének tulajdonjogára is csak évek múltán derült fény, amikor a csődbe ment Alfabusz felszámolásakor, vagyontárgyainak értékesítésekor hirtelen előkerültek. Addig ezt is homály fedte. 
   Az Alfabusz részben a BKV-s tortából további szeletelgetés reményében, részben pedig a rossz üzemkészség miatt Székesfehérvárott és Salgótarjánban puffert képzett: a szükségesnél több Localot gyártott. Így a BKV-s flottaszínű KXM 046...050-es rendszámú autóbuszok soha, egyetlen percet sem közlekedtek BKV vonalon. 


   A 2008-as hálózatfejlesztés, átalakítás során a Nógrád Volán szolgáltatási területe is kicsit változott, az alacsonypadlós járműveket jobban szétterítették a hálózaton: 5, 96, 124, 120, 125, 134, 170, 220, 296. 
   Íme, az állománylista:
Budapesti életút Típus Gyártási év Állományba vétel Előző frsz. Előző frsz. Forgalmi rendszám Azonosító szám Telephely Megjegyzés
2007 Volvo 7700A  2002 2004..   .. JOX-714 714 Nógrád Volán Salgótarján Helyi  2007.08.21-től …-ig BKV alvállalkozás - Budapest
2007 Volvo 7700A  2002 2004..   .. JOX-715 715 Nógrád Volán Salgótarján Helyi  2007.08.21-től …-ig BKV alvállalkozás - Budapest
2007-2008 Volvo 7700A  2002 2004.12.22   .. JOX-718 718 Alba Volán Dunaújváros Helyi  2007.08.21-től 2008.10..-ig kölcsönadva az Alfabusz ZRt-nek (Nógrád Volán - BKV alvállalkozás - Budapest)
2007-2008 Volvo 7700A  2002 2004.12.22   .. JOX-719 719 Alba Volán Dunaújváros Helyi  2007.08.21-től 2008.10..-ig kölcsönadva az Alfabusz ZRt-nek (Nógrád Volán - BKV alvállalkozás - Budapest)
2007-2008 Volvo 7700A  2002 2004.12.22   .. JOX-720 720 Alba Volán Dunaújváros Helyi  2007.08.21-től 2008.10..-ig kölcsönadva az Alfabusz ZRt-nek (Nógrád Volán - BKV alvállalkozás - Budapest)
2005-2006 Alfabusz Localo B7RLE 2005 2005.11.24     JPB-110 110 Alba Volán Dunaújváros Helyi 2005..-től 2006..-ig a Nógrád Volán Budapesti üzemének kölcsönadva
2005-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2005 2005.06.30     JUX-014 014 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2005-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2005 2005.06.30     JUX-015 015 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2005-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2005 2005.06.30     JUX-016 016 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2005-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2005 2005.06.30   JUX-017 LUF-887 017 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2005-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2005 2005.06.30     JUX-018 018 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2005-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2005 2005.06.30     JUX-019 019 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2005-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2005 2005.06.30     JUX-020 020 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2005-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2005 2005.06.30   JUX-021 LUF-881 021 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2005-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2005 2005.06.30     JUX-022 022 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2005-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2005 2005.06.30     JUX-023 023 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2005-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2005 2005.06.30     JUX-024 024 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás 2005.07..-án állt csak forgalomba
2005-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2005 2005.06.30     JUX-025 025 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás 2005.07..-án állt csak forgalomba
2005-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2005 2005.06.30   JUX-026 LUF-875 026 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás 2005.07..-án állt csak forgalomba
2005-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2005 2005.06.30   JUX-027 LUF-972 027 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás 2005.07..-án állt csak forgalomba
2006-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2006 2006..     KHZ-884 884 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2007-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2007 2007..     KTK-390 390 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2007-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2007 2007..     KTK-391 391 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2007-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2007 2007..     KTK-392 392 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2007-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2007 2007..     KTK-393 393 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2007-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2007 2007..     KTK-394 394 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2007-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2007 2007..     KTK-395 395 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2007-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2007 2007..     KTK-396 396 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2007-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2007 2007..     KTK-397 397 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2007-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2007 2007..     KTK-398 398 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2007-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2007 2007..     KTK-399 399 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2007-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2007 2007..   KTK-400 LUF-867 867 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás Átrsz: 2011.03.02
2007-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2007 2007..     KTK-401 401 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2007-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2007 2007..     KTK-402 402 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2007-2012 Alfabusz Localo B7RLE 2007 2007..     KTK-403 403 Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás  
2007-2010 Volvo 7700A  2000 2007.08.08 GE 96620 KVW-967 LNT-781 781 Alfabusz – Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás Eredet: Genf 304; Bérli: Nógrád Volán Budapest, BKV alvállalkozás
2007-2010 Volvo 7700A  2000 2007.08.08 GE 96487 KVW-968 LUF-869 869 Alfabusz – Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás Eredet: Genf 301; Bérli: Nógrád Volán Budapest, BKV alvállalkozás
2007-2010 Volvo 7700A  2000 2007.08.01   GE 96616 KVW-969 969 Alfabusz – Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás Eredet: Genf 302; Bérli: Nógrád Volán Budapest, BKV alvállalkozás
2007-2010 Volvo 7700A  2000 2007.08.01 GE 96615 KVW-970 LNT-782 782 Alfabusz – Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás Eredet: Genf 303; Bérli: Nógrád Volán Budapest, BKV alvállalkozás
2007-2010 Volvo 7700A  2000 2007.08.01 GE 96623 KVW-972 LNT-783 783 Alfabusz – Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás Eredet: Genf 305; Bérli: Nógrád Volán Budapest, BKV alvállalkozás
2007-2010 Säffle-Volvo 7500 B7LA-52 2000 2007.. RED 265 KWY-462 LUF-958 958 Alfabusz – Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás Eredet: Gjöteborg; Bérli: Nógrád Volán Budapest, BKV alvállalkozás
2007-2010 Säffle-Volvo 7500 B7LA-52 2000 2007..   .. KWY-463 463 Alfabusz – Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás Eredet: Gjöteborg; Bérli: Nógrád Volán Budapest, BKV alvállalkozás
2007-2010 Säffle-Volvo 7500 B7LA-52 2000 2007..   REF 754 KWY-464 464 Alfabusz – Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás Eredet: Gjöteborg; Bérli: Nógrád Volán Budapest, BKV alvállalkozás
2007-2010 Säffle-Volvo 7500 B7LA-52 2000 2007..   .. KWZ-189 189 Alfabusz – Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás Eredet: Gjöteborg; Bérli: Nógrád Volán Budapest, BKV alvállalkozás
2007-2010 Säffle-Volvo 7500 B7LA-52 2000 2007..   .. KWZ-217 217 Alfabusz – Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás Eredet: Gjöteborg; Bérli: Nógrád Volán Budapest, BKV alvállalkozás
2007-2008 Säffle-Volvo 7500 B7LA-52 2000 2007..   .. LCR-151 151 Alfabusz – Nógrád Volán Budapest BKV alvállalkozás Eredet: Gjöteborg; Bérli: Nógrád Volán Budapest, BKV alvállalkozás

   A szerződés lejárta és a meg nem hosszabbítása már régóta tudott volt, a Nógrád Volán budapesti telephelyén már hónapok óta világvége-hangulat uralkodott. A dolgozókat, ahogy a határozott idejű szerződéseik lejártak, szélnek eresztették, a megmaradtak pedig egy búcsúvideóval köszönnek el Budapesttől, amelyet Homonyik Sándor szomorúan gyönyörű dala tesz hatásosabbá. 


   Szigorúan hideg fejjel, a sok kis és nagy elbaltázást nézve, ez a hétévnyi együttműködés sem a BKV-nak, sem pedig a Nógrád Volánnak nem kerül be a kedves emlékei közzé. Hiba volt annak idején megpályázni, hiba volt engedni a pályázatukat és hiba volt magukat túlvállalni, ellenben egy későbbi kitörésnél, pályázatnál előnyös lehet e nógrád megyei közszolgáltatónak, hogy a nagy-nagy Budapesten is megmérette magát. 
   És mi jön ezután?
   A nagy kiszervezősdi, a koncessziók kiadása úgy néz ki, ismét késik fél évet. A BKV tűzoltásként kiírt használtbusz-tendereinek megvalósulása is sokat késett, utolsó pillanatokban lóhalálában sikerült összelapátolni a háromnegyed éve itt tartózkodó 13db VanHool A300-as szóló autóbuszt, ami pedig a 30+1 db Mercedes-Benz Citaro-t illeti, még a Budapestivé alakítás előtt (ismét) be kell részüket vetni a munkanapok forgatagába. 
   A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a VT Transman szerződése is lejár a mai nappal és ennek meghosszabbítását a rendszerbe utolsókat rúgó, haldokló Orange Ways bíróságon megtámadta, így Budapest igencsak hoppon marad. A VT Transman kieső kapacitását a BKV önerőből már nem tudja pótolni, de rendelkezésre áll egy bizonyos összeg, amelyből a VT tovább szolgáltatását kb. két hétig még finanszírozni lehet. Csak reménykedhetünk, hogy a destruktív törvénykezésünk további kiskapuiba lövése miatt nem omlik össze Budapest autóbuszközlekedése. 
  A BKV az utolsó pillanatban fuldoklása közepette kiírt egy újabb pályázatot (PDF!), amelyben meghatározatlan mennyiségű, legfeljebb 22 éves, budapesti tömegközlekedésre megfelelő autóbuszt rövid időre sürgősen bérbe venne. A járművezetői létszámot a BKV tudja biztosítani. 
Egy biztos: május elsején sem a VT Transman, sem pedig a Nógrád Volán alvállalkozása nem fog kigördülni Budapest útjaira, de másodikától néhány napra, vagy hétre a VT újra megjelenik. Élénk figyelemmel várjuk a fejleményeket...
HBweb • 2012. április 30.
Kapcsolódó oldalak:
FG1344 (2012. áprilisi vegyesfelvágott) * HBweb Fotogaléria /2012. végéig/
Korábbi aktualitások:
 • 2012.04.282012.04.272012.04.262012.04.252012.04.242012.04.232012.04.222012.04.212012.04.202012.04.192012.04.152012.04.142012.04.132012.04.122012.04.112012.04.102012.04.092012.04.072012.04.052012.04.042012.04.032012.03.312012.03.302012.03.292012.03.282012.03.272012.03.262012.03.232012.03.222012.03.182012.03.172012.03.162012.03.152012.03.142012.03.102012.03.092012.03.072012.03.042012.03.032012.02.282012.02.272012.02.262012.02.242012.02.222012.02.192012.02.182012.02.172012.02.162012.02.152012.02.142012.02.132012.02.112012.02.102012.02.092012.02.082012.02.072012.02.062012.02.042012.01.272012.01.242012.01.232012.01.222012.01.212012.01.192012.01.162012.01.152012.01.132012.01.092012.01.082012.01.072012.01.032012.01.012011.12.282011.12.272011.12.212011.12.182011.12.172011.12.152011.12.132011.12.112011.12.102011.12.092011.12.082011.12.072011.12.062011.12.052011.12.032011.12.022011.11.292011.11.282011.11.262011.11.252011.11.232011.11.222011.11.192011.11.182011.11.132011.11.122011.11.112011.11.092011.11.062011.11.052011.11.042011.11.022011.10.312011.10.302011.10.292011.10.272011.10.252011.10.232011.10.222011.10.202011.10.192011.10.182011.10.152011.10.142011.10.132011.10.122011.10.112011.10.102011.10.092011.10.082011.10.072011.10.052011.10.012011.09.292011.09.282011.09.272011.09.252011.09.242011.09.232011.09.222011.09.212011.09.202011.09.192011.09.182011.09.172011.09.162011.09.132011.09.122011.09.102011.09.092011.09.072011.09.062011.09.052011.09.04 2011.09.032011.09.012011.08.312011.08.282011.08.272011.08.262011.08.252011.08.242011.08.232011.08.222011.08.202011.08.182011.08.152011.08.142011.08.132011.08.122011.08.112011.08.102011.08.092011.08.082011.08.072011.08.062011.08.052011.08.042011.08.032011.08.022011.07.312011.07.302011.07.292011.07.282011.07.262011.07.252011.07.242011.07.232011.07.222011.07.212011.07.202011.07.192011.07.172011.07.142011.07.132011.07.122011.07.092011.07.072011.07.062011.07.052011.07.032011.07.012011.06.302011.06.262011.06.252011.06.242011.06.212011.06.182011.06.172011.06.152011.06.142011.06.132011.06.112011.06.102011.06.092011.06.082011.06.072011.06.062011.06.052011.06.042011.06.032011.06.012011.05.312011.05.302011.05.292011.05.282011.05.272011.05.262011.05.242011.05.232011.05.222011.05.212011.05.202011.05.192011.05.152011.05.122011.05.112011.05.102011.05.082011.05.072011.05.062011.05.042011.05.032011.05.022011.04.302011.04.292011.04.282011.04.272011.04.262011.04.252011.04.232011.04.212011.04.202011.04.192011.04.172011.04.162011.04.142011.04.132011.04.092011.04.062011.04.052011.04.032011.04.022011.03.242011.03.202011.03.172011.03.152011.03.142011.03.112011.03.082011.03.072011.03.062011.03.052011.03.032011.03.012011.02.272011.02.252011.02.222011.02.212011.02.202011.02.192011.02.182011.02.172011.02.122011.02.092011.02.052011.02.042011.02.012011.01.302011.01.292011.01.282011.01.272011.01.232011.01.202011.01.152011.01.142011.01.062011.01.042011.01.022010.12.312010.12.292010.12.282010.12.262010.12.242010.12.232010.12.182010.12.172010.12.162010.12.152010.12.142010.12.112010.12.09 2010.12.062010.12.052010.12.042010.12.032010.11.292010.11.282010.11.272010.11.252010.11.242010.11.202010.11.172010.11.142010.11.132010.11.102010.11.092010.11.082010.11.062010.11.052010.11.042010.11.032010.11.022010.11.012010.10.312010.10.302010.10.282010.10.252010.10.232010.10.152010.10.122010.10.112010.10.102010.10.092010.10.082010.10.032010.10.022010.10.012010.09.302010.09.292010.09.272010.09.262010.09.252010.09.242010.09.222010.09.202010.09.192010.09.182010.09.172010.09.112010.09.092010.09.062010.09.052010.09.042010.09.032010.09.022010.08.312010.08.292010.08.242010.08.232010.08.222010.08.212010.08.202010.08.192010.08.162010.08.132010.08.122010.08.092010.08.082010.08.072010.08.062010.08.052010.08.032010.08.012010.07.302010.07.272010.07.262010.07.242010.07.232010.07.21 • 


E-mail
Közreműködésed és megtisztelő figyelmed köszönöm!
HBweb.hu | balint.cyberhungary.net
Az oldalt Hajtó Bálint készítette
© 2012 • HBweb.hu || balint.cyberhungary.net || PCNetsol.com