HBWEB • HÍREK-BESZÁMOLÓK • HBWEB • HÍREK-BESZÁMOLÓK • HBWEB • HÍREK-BESZÁMOLÓK • HBWEB
www.pcnetsol.com
www.hbweb.hu
HBWEB CÍMLAP » 
HÍREK-BESZÁMOLÓK CÍMLAP » 
AKTUÁLIS CÍMLAP » 

Tisztelt Olvasóm, kedves Barátom!

2011. OKTÓBER 19.
  Mint már két napja folyamatosan hirdettem, megünnepelték vidéki villamossal rendelkező városaink az FVV csuklós villamosok (bengáli) félszázadik évfordulóját. A VTTE által kezdeményezett, kezdetben nagy lelkesedéssel induló ötlet, miszerint pontban 10:00-kor Miskolcon, Debrecenben és Szegeden egyszerre cammogjon el bengáli a végállomásokról össze jött ugyan, de a tervezés közben igencsak visszaesett a lelkesedés. Miskolc esetében az eredeti terv szerint (még egy nappal a rendezvény előtt is) 10 órától 17-ig, óránként közlekedett volna a 2-es vonalon a 100-as pályaszámú nosztalgiavillamosuk. Előző nap délután ezt visszamondták összesen három délelőtti sietős fordulóra, amelyből a végén egy baleset miatt csak 1+1 valósult meg. Debrecenből és Szegedből „már” másfél nappal (!) a rendezvény előtt sikerült kifacsarni az érdemi információkat...

   Felvirradt a nap, a közforgalmú vasúti személyszállítást igénybe véve a helyszínek közt csak Miskolc és Debrecen meglátogatása fért bele. Reggel, Miskolc rendező pályaudvarára érkezvén sikerült elkapnom az RTS Swietelsky 2143 032-es valaha ÖBB tulajdonú dízelmozdonyát, amely narancssárgája beleolvadt a bágyadt, őszi reggeli napfény színeibe. A vonatomat (IC657-2) pedig a nemrég állományba vett 480 009-es pályaszámú Bombardier TRAXX továbbította.





   Miskolcon a tervezett menetrendnek megfelelően 10:00-ra ki is állt a Szondi György utcai telephelyről a 100-as a Tiszai Pályaudvarra, onnan pedig Diósgyőrbe. Az ínyenc járműfényképészeknek még kedvezett is az MVK: közvetlenül a nosztalgiavillamos után haladt Vasgyár felé a 199-es pályaszámú SGP e1 típusú oktatójármű.










   Visszaútban adódott egy kis probléma. A Balázs Győző térnél Vasgyár felé egy autó a 194-es pályaszámú SGP villamos elé forult, összeütköztek. Komolyabb sérülés nem történt, de az autó idős vezetőjét a bezárt ajtó miatt a tűzoltók szabadították ki. Emiatt az 1-es vonal (Tiszai pályaudvar – Diósgyőri Gimnázium) KT8D5 típusú, kétirányú csuklós villamosai megosztva, Tiszai pályaudvar – Thököly utca, illetve Újgyőri Főtér – Diósgyőri Gimnázium között közlekedtek, a 2-es SGP e1-es járművei viszont az egyirányú kivitelük miatt megfeneklettek. A mentés elhúzódása miatt a Tiszai pályaudvartól két e1-es motorkocsit a telephelyre küldtek.


   Ezt követően a 100-asnak is félre kellett állnia, de a forgalmi zavar kisimítása után, 14:00-kor tett még egy fordulót.


   Miskolc után Debrecent vettem célba. Útközben is nyitva hagytam az objektívet. Szomorú volt romjaiban látni az előző kormányzat „Közlekedési D-eform”-jának keretén belül 2009. decemberében megszüntetett Nyírvidéki Kisvasút szabadon fosztogatható maradványait, a személykocsipark teljes kiszolgáltatottságát, gyakorlatilag őrizetlenségét.








   Debrecenbe érkezve egy hatósági vizsgába csöppentem: az 1990-es évjáratú, Train Hungary Zrt. kezelésében, 9153 0400 884-9-es pályaszámú (ex- 40 0889) EPC 040EA villamos mozdony lépett be a hazai és nemzetközi áruszállítás kötelékébe.


   Debreceni látogatásom másik apropója az augusztus végétől november végéig vendégeskedő 6+1 autóbusz volt. Mint azt a HBweb Aktuális 2011. szeptember 10-i kiadásában már írtam, az őszi villamospótlás idejére az Inter Tan-Ker 40 darabos csuklós-flottája kevésnek bizonyul, ezért a DKV 2009-ig Debrecenben szolgált Ikarus 280-askat és egy Rába Premier 292-es autóbuszt bérel a Hajdú Volántól.
Db Típus Állományba vétel Előző frsz. Forgalmi rendszám Azonosító szám Telephely Megjegyzés
1. Ikarus 280 17 1988.12.23 BY 61-54 BPY-165 165 Hajdú Volán Debrecen Helyközi 2011.08.23- villamospótlás
2. Ikarus 280 40M 1997.09.01   DUD-764 764 Hajdú Volán Debrecen Helyi  2009.06.30-ig Debrecen, helyi; 2011.08.23- Debrecen, villamospótlás
3. Ikarus 280 40M 1998.07.07   DUD-999 999 Hajdú Volán Debrecen Helyi  2009.06.30-ig Debrecen, helyi; 2011.08.23- Debrecen, villamospótlás
4. Ikarus 280 03 1988.07.01 .. ELS-245 245 Hajdú Volán Debrecen Helyi  2009.06.15-ig Debrecen, helyi; 2011.08.23- Debrecen, villamospótlás
5. Ikarus 280 47 1990.07.01   GKZ-542 542 Hajdú Volán Debrecen Helyi  ex-NDK, eredetileg: Ik280.02; Debrecen, helyi állományból leállítva: 2009.06.15; 2011.08.23- villamospótlás
6. Ikarus 280 47 1998..   GMY-261 261 Hajdú Volán Debrecen Helyi  Vázcserés felújítás; 2009.06.30 leállítva, 2011.08.23- villamospótlás
7. Rába Premier 291 1999.12.10   HDA-285 285 Hajdú Volán Debrecen Helyi 2009.06.30-ig Debrecen, helyi; 2011.08.23- Debrecen, villamospótlás
   Ezeket a járműveket a 15/15Y [Doberdó utca - Széna tér / Lahner utca], a 30-as [Jégcsarnok - Bánk] és a 45-ös [Vincellér utca - Kondorosi Csárda] vonalakra adják ki munkanapokon, csúcsidőszakban. A BPY-165 – tekintettel helyközi kivitelére – , csak tartalék, gyakorlatilag nem adják forgalomba.










   A célzott fotózgatás közben horogra akadt egy-két érdekesebb falat is:






   Debrecen a 486-os pályaszámú, 1975-ös évjáratú, kétirányú, tízajtós FVV csuklósával emlékezett meg az évfordulóról a jelenleg járható csonkavonalon a Debrecen Pláza és a Nagyerdő között. A délutáni fordulók: 16:00 és 17:00 között látogattam meg a különmenetet.








   Az 1-es és a leendő 2-es villamosvonalak elágazásánál már javában folyik az építkezés.






   Hazafelé készülődve a Nagyállomáson állt Hazánk első és eddig egyetlen iker-bz motorvonata. A 6312 001-es pályaszámú kétrészes egység egy motorkocsiból és egy vezérlőkocsiból áll. 2005. januárjában adta át a szombathelyi Vasjármű Kft. és azóta újabb példányok financiális és egyéb okok miatt nem készültek el. 2005-től 2011. nyaráig a Szombathely – Csorna – Hegyeshalom – Rajka vasútvonalon szolgált, az utolsó debreceni MD motorvonat kivonásával egyetemben áthelyezték Debrecenbe.


   … és végül álljon itt egy szép Debrecen címer, egy kedves köztéri szobor valamint egy ismertető a már épülő 2-es villamosvonalukról:






HBweb • 2011. október 20.
Kapcsolódó oldalak:
FG1334 (2011. októberi vegyesfelvágott) * HBweb Fotogaléria /2011. végéig/
Korábbi aktualitások:
 • 2011.10.182011.10.152011.10.142011.10.132011.10.122011.10.112011.10.102011.10.092011.10.082011.10.072011.10.052011.10.012011.09.292011.09.282011.09.272011.09.252011.09.242011.09.232011.09.222011.09.212011.09.202011.09.192011.09.182011.09.172011.09.162011.09.132011.09.122011.09.102011.09.092011.09.072011.09.062011.09.052011.09.04 2011.09.032011.09.012011.08.312011.08.282011.08.272011.08.262011.08.252011.08.242011.08.232011.08.222011.08.202011.08.182011.08.152011.08.142011.08.132011.08.122011.08.112011.08.102011.08.092011.08.082011.08.072011.08.062011.08.052011.08.042011.08.032011.08.022011.07.312011.07.302011.07.292011.07.282011.07.262011.07.252011.07.242011.07.232011.07.222011.07.212011.07.202011.07.192011.07.172011.07.142011.07.132011.07.122011.07.092011.07.072011.07.062011.07.052011.07.032011.07.012011.06.302011.06.262011.06.252011.06.242011.06.212011.06.182011.06.172011.06.152011.06.142011.06.132011.06.112011.06.102011.06.092011.06.082011.06.072011.06.062011.06.052011.06.042011.06.032011.06.012011.05.312011.05.302011.05.292011.05.282011.05.272011.05.262011.05.242011.05.232011.05.222011.05.212011.05.202011.05.192011.05.152011.05.122011.05.112011.05.102011.05.082011.05.072011.05.062011.05.042011.05.032011.05.022011.04.302011.04.292011.04.282011.04.272011.04.262011.04.252011.04.232011.04.212011.04.202011.04.192011.04.172011.04.162011.04.142011.04.132011.04.092011.04.062011.04.052011.04.032011.04.022011.03.242011.03.202011.03.172011.03.152011.03.142011.03.112011.03.082011.03.072011.03.062011.03.052011.03.032011.03.012011.02.272011.02.252011.02.222011.02.212011.02.202011.02.192011.02.182011.02.172011.02.122011.02.092011.02.052011.02.042011.02.012011.01.302011.01.292011.01.282011.01.272011.01.232011.01.202011.01.152011.01.142011.01.062011.01.042011.01.022010.12.312010.12.292010.12.282010.12.262010.12.242010.12.232010.12.182010.12.172010.12.162010.12.152010.12.142010.12.112010.12.09 2010.12.062010.12.052010.12.042010.12.032010.11.292010.11.282010.11.272010.11.252010.11.242010.11.202010.11.172010.11.142010.11.132010.11.102010.11.092010.11.082010.11.062010.11.052010.11.042010.11.032010.11.022010.11.012010.10.312010.10.302010.10.282010.10.252010.10.232010.10.152010.10.122010.10.112010.10.102010.10.092010.10.082010.10.032010.10.022010.10.012010.09.302010.09.292010.09.272010.09.262010.09.252010.09.242010.09.222010.09.202010.09.192010.09.182010.09.172010.09.112010.09.092010.09.062010.09.052010.09.042010.09.032010.09.022010.08.312010.08.292010.08.242010.08.232010.08.222010.08.212010.08.202010.08.192010.08.162010.08.132010.08.122010.08.092010.08.082010.08.072010.08.062010.08.052010.08.032010.08.012010.07.302010.07.272010.07.262010.07.242010.07.232010.07.21 • 


E-mail
Közreműködésed és megtisztelő figyelmed köszönöm!
HBweb.hu | balint.cyberhungary.net
Az oldalt Hajtó Bálint készítette
© 2011 • HBweb.hu || balint.cyberhungary.net || PCNetsol.com